Balkhash – hogyan lehet ugyanaz a tó egyszerre majdnem édes és sós?

Balkhashnál először majdnem továbbmentem. Aztán harminc kilométerrel arrébb ugyanannak a tónak a partján három éjszakára felállítottuk a sátrat.

Homokos part, árnyék, motorral még éppen kezelhető bejutás – bár a Heidenau K60 Scoutok a mélyebb homokot már kevésbé ünnepelték –, és egy felfújt pótbelső, amelyből teljesen indokolatlan, ezért nélkülözhetetlen úszógumi lett. :D

És közben derült ki, hogy Balkhash nemcsak a partjai miatt tud két teljesen különböző arcot mutatni.

Egy tó, kétféle víz

A tó nyugati medencéjét az Ili folyó nagy mennyiségű édesvízzel táplálja, ezért ott jóval alacsonyabb a sótartalom. A keleti részbe kevesebb friss víz jut, így ásványosabb, sósabb karakterű marad. A két medence közben ugyanannak az összefüggő tónak a része, keskeny átjáróval összekötve.

Ez térképen érdekes földrajzi adat. Ott állva nekünk inkább abba a furcsa érzésbe simult bele, hogy ugyanaz a hatalmas vízfelület az egyik helyen iparvárosi háttérnek, máshol pedig háromnapos pihenőnek mutatta magát.

Shubartubek / Torangalyk térsége

A táborhelyünk a telefonos helyadataink alapján Shubartubek / Torangalyk környékén volt. A pontos partszakaszt nem akarom utólag egy bizonytalan ponttal „pontosabbá” tenni annál, mint amennyire az emlékeink és az adataink engedik.

Miért maradtunk?

Balkhashnál már azt is számolgattuk, beleférne-e még a Kaszpi-tenger. A térképen a kilométer könnyen csábít. Egy hosszú túra vége felé viszont már napokban gondolkodsz: mennyi odaérni, mennyi idő marad ténylegesen ott lenni, és utána hány nap kell még hazáig.

A Kaszpi nagyjából egy plusz hetet kért volna azért, hogy talán három napunk maradjon a parton. Balkhash közben már megadta azt, amit kerestünk: vizet, horizontot, csendet és három estét, amelyet nem kellett siettetni.

Néha a jó útvonaltervezés nem azt jelenti, hogy még egy helyet hozzáadsz. Hanem azt, hogy észreveszed: már ott vagy, ahol maradni akarsz.