Pamir Highway 2026 · Prológus – Győrtől a Pamírig és vissza

2026. június 23-án még csak Győrben futottunk össze a fodrász előtt. Mindketten motorral érkeztünk, és készítettünk egy képet azzal az érzéssel, hogy na, most már tényleg mindjárt indulunk.

Hat nappal később, június 29-én két saját motorral elindultunk a Pamír felé.

Indulás előtt nagyjából 60 nappal és 18 000 kilométerrel számoltunk. Ez terv volt, nem ígéret: egy hosszú út gerince, amelyben eleve helyet hagytunk annak, hogy közben bármi átírhatja.

Hová készültünk?

A terv Győrből indult. Lengyelország és a Baltikum után Oroszországon keresztül akartunk eljutni Kazahsztánba, onnan Üzbegisztánba, majd Tádzsikisztánba. Dushanbe után fordultunk volna rá arra a magashegyi világra, ami miatt az egész út megszületett: a Pamírra és a Pamir Highway-ra.

Khorog, Murghab, az Ak-Baital 4655 méteres hágója, Karakul és a Kyzyl-Art után Kirgizisztán következett volna, majd Song-Köl és Issyk-Köl környéke. Innen Kazahsztánon és Oroszországon át terveztünk hazajönni.

A térképen ez egy hosszú vonal Európából Közép-Ázsiába. Nekünk viszont már indulás előtt rengeteg döntés volt mögötte.

Miért éppen a Pamír?

Erre nem a térkép adja meg az igazi választ. Nálunk ez a történet jóval a 2026-os indulás előtt elkezdődött.

Mennyire lehetett ezt előre megtervezni?

A nagy útvonal megvolt. Tudtuk, mely országokon szeretnénk átmenni, melyek a fontos határok és engedélyek, mely szakaszok lehetnek hosszabbak, és mely pontokat nem szeretnénk kihagyni.

Megvoltak a vízumok, biztosítások, meghatalmazások, motorpapírok, másolatok, offline térképek és külön navigációk. Végiggondoltuk az üzemanyagot, a készpénzt, a szerszámokat, a pótalkatrészeket és azt is, miből nem szeretnénk egyetlen példányra hagyatkozni.

De egy ekkora útvonalat nem akartunk napi menetrenddé betonozni.

A terv inkább gerinc volt, mint menetrend. Tudtuk, merre szeretnénk haladni. Azt viszont nem akartuk előre eldönteni, hogy egy adott kedden délután négykor pontosan melyik hotel recepcióján kell állnunk.

Előre lefoglaltuk a szállásokat?

Nem az egész utat.

Voltak pontok, ahol volt értelme előre foglalni, de két hónap minden éjszakáját előre lekötni éppen azt a mozgásteret vette volna el, amire egy ilyen útnál szükségünk lehetett.

A legtöbb helyen az út ritmusához akartuk igazítani a szállást, nem fordítva. Az volt az elképzelés, hogy amikor már látjuk, meddig jutunk aznap, keresünk szállást. Ha pedig valahol tovább maradnánk, ne egy következő, már kifizetett foglalás üldözzön tovább.

És vittünk sátrat is.

Nem azért, mert kizárólag vadkempinges túrát terveztünk, hanem mert a sátor szabadságot adott. Nem kellett minden körülmények között településig vagy hotelig eljutni ahhoz, hogy legyen hol aludnunk. Ugyanakkor egy hosszú úton egy jó zuhany, mosás, rendes ágy és reggeli legalább olyan értékes tud lenni, mint egy szép sátorhely.

Ketten egy motoron vagy két külön motorral?

Laci a KTM 390 Adventure-rel, én a Honda CRF300 Rallyval indultam.

Két külön motor, két külön csomagrendszer, két külön vezető. Ugyanazokon a határokon, ugyanabban az időjárásban és ugyanazon az útvonalon, de minden kilométeren mindketten a saját motorunk nyergében.

Hogyan készítettük fel a motorokat?

A motorjaink nem készen felépített „expedíciós motorok” voltak. A kiegészítők jó részét mi választottuk, szereltük és próbáltuk össze; ahol viszont hegesztés, gyártás vagy egy másik szakmai szem kellett, ott segítséget kértünk attól, aki abban jobb nálunk.

Ugyanez igaz a műszaki felkészítésre is. Egy ekkora út előtt nem volt elég, ha mi elhittük, hogy minden rendben van; kellett valaki, aki kívülről is ránéz, és időben kimondja, ha a „jónak tűnik” már nem elég.

Hogy lehet közel két hónapra felpakolni két motorra?

Úgy, hogy valójában nem két hónapra pakolsz.

Nem hatvan napnyi ruhát vittünk, hanem annyit, amennyit újra és újra ki lehet mosni. A motoron minden fölösleges tárgyat kilométereken keresztül cipelsz, ezért előbb-utóbb nagyon egyszerű kérdéssé válik minden: kell ez nekünk annyira, hogy 18 000 kilométeren át vigyük?

A csomagban ezért nem csak ruha volt, hanem szerszám, alapvető javítófelszerelés, esőruha, melegebb réteg, sátorfelszerelés, elektronika, papírok és azok a dolgok, amelyek hiánya egy távoli szakaszon nagyon kellemetlen lett volna.

És ha elromlik valamelyik motor?

Arra nem építhettünk, hogy „nem fog”.

Két hosszú útra alkalmas, de teljesen hétköznapi, kis-közepes kategóriás motorral indultunk. Amit indulás előtt érdemes volt ellenőrizni vagy cserélni, azt megtettük, vittünk szerszámot és alapvető tartalékot, de nem akartunk egy komplett műhelyt magunkkal vinni.

Egy ilyen túrán a műszaki felkészülés mellett legalább ennyire fontos észrevenni, ha valami megváltozik, és nem mindenáron továbbmenni csak azért, mert aznap még száz kilométer volt betervezve.

Mennyi mozgásteret hagytunk?

Sokat. Számoltunk hosszú határátlépéssel, hőséggel, hideggel, széllel, rossz úttal, ritkább tankolási lehetőséggel, magassággal és egyszerűen olyan napokkal is, amikor jóval kevesebbet lehet menni, mint amennyit reggel gondoltunk.

A 60 nap ezért nem versenyidő volt. Mozgástér volt. Pihenésre, elhúzódó határra, időjárásra, arra, hogy valahol tovább maradjunk, vagy arra, hogy valamit elengedjünk, ha már nincs értelme belepréselni a túrába.

Mit tekintettünk volna sikernek?

Nem azt, hogy minden pontot kipipálunk a térképről.

Hosszú túrán nekünk az a cél, hogy messzire menjünk, sok mindent lássunk, és lehetőleg ugyanazon a két motoron érkezzünk haza.

Ha ehhez valahol változtatni kell a terven, akkor változtatunk. Ha vissza kell fordulni, visszafordulunk. Ha egy hely jobb, mint vártuk, és maradnánk még, annak is legyen helye az útban.

Ennyit tudtunk, amikor 2026. június 29-én elindultunk Győrből.