Mosódeszka Ak-Baital után – amikor nálunk 80 körül változott meg a ritmus
Kapcsolódó utazásPamir Highway 2026→Ak-Baital után azt hittük, lefelé majd gyorsabb lesz.
Aztán jött a mosódeszka.
Nem néhány száz méter. Több mint tíz kilométeren át sűrű, kemény bordák, egymás után, szinte ritmus nélkül. Oldalról nézve apró hullámok. A motoron ülve viszont minden egyes hullám külön ütés: mintha tűhegyek murvás gerincén egyensúlyoznál, és minden egyes hegyre csak a másodperc töredékére érkezne meg a kerék.
Húsz–negyven körül nálunk olyan volt, mintha valaki hátulról újra és újra visszarángatná a motort. A kormány rezgett, a csomag kapta a terhelést, mi pedig minden méteren éreztük, hogy így ezt nagyon hosszú lesz végigveretni.
Nem gyorsulni akartunk. Más ritmust kerestünk.
A TET-en és korábbi murvás utakon már megtapasztaltuk, hogy bizonyos egyenetlenségeknél egészen másképp viselkedik a motor, ha nem minden bordába külön beleül.
Fokozatosan emeltük a tempót azon a konkrét, belátható szakaszon, és figyeltük, mit csinál a két motor.
Nálunk nagyjából 80 km/h körül jött el az a pont, ahol az érzet látványosan megváltozott. Nem tűntek el a bordák; az út egyszerűen kisimult alattunk, és mentünk tovább, mintha az előző pillanatban nem ugyanaz a mosódeszka akart volna kirázni a nyeregből.
A szám önmagában semmit nem ér
Ezt azért fontos egy mondatban helyretenni: ebből nem következik, hogy mosódeszkán nyolcvannal kell menni.
Az a tempó azon a részen, azokkal a bordákkal, azokkal a motorokkal és abban a beláthatóságban működött nekünk. Egy vak kanyar, egy mély kátyú, puha homok, keresztbordák vagy egy szembejövő jármű azonnal teljesen más helyzet.
Mi sem egy számmal mentünk neki. Lépésenként próbáltuk, hol kezd kevésbé szétesni alattunk az egész.
A motorok közben vizsgáztak
Az ilyen szakasz nem csak a csuklódat és a hátadat teszteli. Minden csavar, rögzítés, tartó és csomag folyamatosan kapja az ütéseket.
Indulás előtt és útközben is rendszeresen néztük a fontos rögzítéseket. Ak-Baital után különösen jó érzés volt, hogy a több kilométernyi rázás után sem kezdett semmi leválni a motorokról.
Mentünk tovább.
És nekem ebből a szakaszból végül nem a 80 maradt meg igazán, hanem az a pillanat, amikor ugyanaz az út egyszer csak teljesen másnak érződött alattunk.
A Pamír sokszor ilyen volt: nem legyőzni kellett, hanem rájönni, milyen ritmust kér.