Motorral az orosz határon – két nap Terehova–Burachkin

2026. július 1-jén reggel hét körül begurultunk a Terehova–Burachki lett–orosz határra. Orosz vízummal, OSAGO biztosítással, közjegyzői okiratokkal, hivatalos orosz fordításokkal és azzal a meggyőződéssel, hogy amit emberi ésszel előre meg lehetett tenni, azt megtettük.

Két nappal később derült ki, hogy a „felkészültünk” és a „minden rendben lesz” között azért még egészen sok hely van. :D

Egy határ, amire tényleg felkészültünk

A határ előtti éjszakára megszálltunk, másnap reggel hét órára pedig előre lefoglalt idősávunk volt. Tudtuk, hogy ez nem az a határ, ahol odagurulsz, pecsét, mosoly, viszlát.

Az orosz vízumot és az OSAGO biztosítást a hivatalos úton intéztük, a budapesti orosz konzuli osztállyal egyeztetve és az Interlink Service Kft. közreműködésével.

A két motor céges tulajdonban volt. Még Magyarországon, dr. Zeltner Gábor győri közjegyzői irodájában elkészítettük a turisztikai célú külföldi használathoz szükséges céges dokumentumokat és a vezetési meghatalmazásokat. Az iratokat az OFFI győri ügyfélszolgálati irodájánál hivatalosan oroszra fordíttattuk.

Vízum, biztosítás, közjegyző, szakfordítás: mire elindultunk, ezek együtt már több százezer forintba kerültek.

A lett oldal gyors volt.

Aztán megérkeztünk az orosz oldalra.

Paruszki?

Jeleztük, hogy külföldiek vagyunk és nem beszélünk oroszul.

Kaptunk egy orosz nyomtatványt.

Mondtuk, hogy angol kellene.

Kaptunk egy németet.

Végül egy határőr, három francia motoros és mi összehoztunk egy rögtönzött határmenti nemzetközi munkacsoportot, és valahogyan kitöltöttük a papírokat.

Ha segítséget próbáltunk kérni, jött:

– Paruszki!

Oroszul.

Aztán telt az idő.

A KTM mehet. A Honda marad.

Nagyjából öt órával az érkezésünk után négyen jöttek oda hozzánk, és közölték a lényeget.

A KTM mehet Oroszországba. A Honda nem.

A magyarázat lényege szerintük az volt:

egy cég – egy motor.

Mi pedig ott álltunk két motorral, ugyanannak a magyar cégnek a tulajdonában, minden előre elkészített papírunkkal.

Külön sor? Külön időpont? Egyik most, másik később?

Nem.

Aztán előkerült a megoldás: a Hondához pénzügyi biztosítékot, kauciót kell fizetnünk.

„Le vele!”

Közben ment tovább a teljes jármű- és csomagátvizsgálás.

Mindent le kellett szedni a motorokról. A csomagokat kipakoltatták, szkennerbe tették, kibontatták, a gyorskötözőket levágatták. A motorokat alulról megtükrözték, az alvázszámot lefotózták, majd a két lecsupaszított motort mobil röntgennel is átnézték.

Aztán jöttek az ülések.

A KTM ülése két részből áll és kulccsal nyitható.

Azt nem kérték levenni.

A Honda CRF300 Rally ülése természetesen nem ilyen. :D

Két hosszú imbuszfejű csavar tartotta, és ugyanennek a környéknek a szétszedése érintette az oldaltáska-tartót is. Vagyis nálam az ülés levétele nem egy kulcsfordítás volt.

A határőr rámutatott:

– Le vele!

Leszereltem.

Belenézett.

Rám nézett.

– Ez csak ennyi? Hát itt nem lehet látni semmit.

De nem ám.

És legalább most már mind a ketten tudjuk.

A telefonokból közben eltűnt az „okos”

Körülbelül öt órával az érkezésünk után a telefonjaink is sorra kerültek. Átnézték őket, és kiírták az összes IMEI-számot.

Mi azt tapasztaltuk, hogy ezután a készülékek működése egyre bizonytalanabb lett. Navigáció, bankolás, fordítás, szálláskeresés és kommunikáció közül egyre több minden vált használhatatlanná vagy kiszámíthatatlanná.

Lacival erre lett egy szakszavunk:

kiherélték őket. :D

Ezzel nem állítjuk, hogy műszakilag pontosan mi és mitől történt. A saját tapasztalatunk az volt, hogy éppen akkor nem volt használható kapcsolatunk, amikor az ügyintézéshez és a fordításhoz kellett volna a legjobban.

A tizenkettedik órában az angol is szolgálatba lépett

Az egyik vámos addig nagyjából ugyanúgy tizenkét órája volt ott velünk, mint mi vele. És ez alatt következetesen csak oroszul beszélt.

– Internet? Wi-Fi?

– No internet.

Próbáltam elmagyarázni, hogy nem szórakozáshoz kell. Fordítani, bankolni, ügyet intézni szeretnénk.

És ekkor történt a nyelvi csoda. :D

A vámos egyszer csak elővette valahonnan az A2-es angolt.

– No internet. What can I do?

– No internet, no communication. What can I do?

Hirtelen már meg tudtuk beszélni, mi a problémám.

A megoldást nem. :D

Az orosz határnak is elmehet az internete

A Honda kauciójához olyan pénzügyi folyamat kellett, amelynek a végén a határnak kellett megkapnia a szükséges visszaigazolást, majd ki kellett nyomtatniuk azt a bizonylatot, amely nélkül nem mehettünk tovább.

Hajnalban előbb körülbelül egy órát vártunk a banki pihenőidő miatt. Mire ez letelt, a határ számára szükséges internetkapcsolat sem működött rendesen.

Volt olyan pont, amikor felmerült, hogy talán egyszerűbb lenne visszaküldeni minket Lettországba.

A kauciót végül készpénzben tudtuk befizetni. Nagyjából 1 800 amerikai dollárnak megfelelő összegről volt szó.

A Burachki vámposzt szolgálatban lévő műszakos vezetőhelyettesének mindenesetre maradt egyetlen tömör szava:

KUPITY!

Fizess.

A Honda marad. A kulcsa biztosan nem.

Hajnali fél négy körül végül kaptunk egy papírt arról, hogy ketten, a KTM-mel elmehetünk egy közeli szállásra aludni.

A Honda maradt a határon.

Aztán közölték, hogy a kulcs is maradjon.

Nem kérdeztem vissza, nem alkudoztam.

Biztos, hogy nem.

A Honda ott maradt. A kulcsa velünk jött.

Elmentünk, aludtunk valamennyit, aztán visszamentünk.

A második nap

Másnap új műszak jött. A huszonnégy órázók hazamentek, és egy rozsdás busz újabb határőröket és vámosokat hozott.

Mi pedig még mindig ugyanott álltunk.

A Honda sátorral, kempingfelszereléssel, pótgumival és csomagokkal teljesen felpakolt turista motor volt, részletes útvonaltervvel előttünk. És továbbra is azt kellett bizonyítanunk, hogy nem azért akarjuk bevinni Oroszországba, hogy ott eladjuk.

Volt olyan pont, amikor tényleg felmerült bennünk:

hagyjuk a fenébe?

Menjünk délnek?

Motorozunk vagy nem? Nyaralunk vagy nem?

Végül július 2-án este megérkezett a szükséges visszaigazolás és papír.

Két teljes nap után továbbengedtek minket Oroszországba.

Nem jókedvűen távoztunk.

Viszont mentünk.

Moszkva felé.