Történet

Egy 60-as szög Khorogban – a KTM első defektje a Pamírban

2026. 07. 20.~ 2 perc
Kapcsolódó utazásPamir Highway 2026

A Pamírban az ember hajlamos azt várni, hogy ha valami kilyukasztja a gumit, az majd egy drámai hegyi szakaszon történik.

Nálunk nem így történt. A KTM első defektjét Khorogban szedtük össze, gyakorlatilag a szállásunk kapujában.

Ötször ugyanaz az utca, aztán egy 60-as szög

A TEM Hotelt emlékezetünk szerint nagyjából öt kör után találtuk meg. Egy helyi végül megmutatta, merre kell mennünk, mi pedig felgurultunk a hotel melletti rövid, poros feljárón az udvarba.

TEM Hotel · Milikbekov 41, Khorog 736000 →

Valahol ezen a néhány méteren a KTM hátsó gumija megtalált egy nagyjából 60 milliméteres szöget.

Addig a két motor kifejezetten eseménytelenül tette a dolgát. Taskentben átnézték őket, olajat cseréltek, komolyabb javítanivaló nem volt. Az első valódi defektet végül nem egy hágón, hanem a hotelhez vezető kis bekötőn kaptuk.

Másnap egy autószerelő műhelyben már kint volt a kerék

Másnap kerestünk egy helyet, ahol neki lehetett állni rendesen. Egy autószerelő műhelyben kivettük a KTM hátsó kerekét, a gumit megjavították és vulkanizálták.

Jött a szappanos vizes próba.

A gumi pereménél továbbra is buborékolt.

Szépen lehetett nézni, ahogy újra és újra megszületik a következő kis buborék – vagyis hiába javult meg maga a sérülés, a tömlő nélküli kerék még mindig nem zárt úgy, ahogy kellett volna.

Ekkor került elő az a pótbelső, amelyet otthon még csak azért pakoltunk be, hogy legyen nálunk. Betettük. A KTM addig tubeless hátsó kereke ott, Khorogban tömlőssé vált.

És akkor a fékbetétek is összezártak

A történet természetesen nem ért véget azzal, hogy a gumi kész. A kerék kivétele után a fékbetétek összezártak, ezért a visszaszerelésnél előbb ezt kellett rendbe tenni, aztán a féket, a tengelyt és a kereket újra pontosan egymáshoz igazítani.

Egy idő után már négyen álltunk a KTM hátulja körül, mindenki fogott, igazított vagy nézett valamit. Aztán egyszer csak a tengely átment, a kerék a helyére ült, a fék is úgy állt, ahogy kellett, és a motor újra a saját két kerekén volt.

A pótbelső addig egy „hátha kell” alkatrész volt. Onnantól egy nagyon konkrét khorogi délelőtt emléke.

A KTM pedig ment tovább.

← Vissza a Pamir Highway #04 főszálához

Megosztás Facebook LinkedIn